Mi lehet az oka annak, hogy az egyik lakásban már az első pillanatban jól érezzük magunkat, míg a másikban nem leljük a helyünket?

Ez annak az oka, hogy ha a lakásban, munkahelyen, vagy azon a telken, amelyen épült a ház, rosszul oszlanak el az energiák, a lakók, dolgozók közérzete, életútjának alakulása körül is problémák lehetnek. Egy lakás tervezésekor, berendezésekor egyre gyakrabban kérjük, hogy vegyék figyelembe a feng-shui által alkalmazott technikákat.

A Feng-Shui jelentése: szél és víz. Ezek jelképezik a természet két áramló energiáját, melyek annak a Chi-nek az alkotóelemei, ami a mindent átható életenergia. A Chi-nek lehet jó és rossz hatása is, a lakás megfelelő alaprajzi és berendezési kialakításával jó irányba befolyásolható az áramlása. Ha ez az áramlás harmonikus és akadálytalan, az ott élőkre is pozitív hatást fejt ki. Ennek része a bagua, mely egy kilenc részre felosztott rács, melynek minden eleme az élet más-más területére van kihatással. Ez a rács a lakás alaprajzára helyezve megmutatja, az élet mely területén érvényesülnek pozitív vagy negatív hatások. Ennek rajzát a bejárat falára kell függeszteni, mely ideális esetben keleti irányba nyílik. Természetesen a bagua?nem kőbevésett szigorú szabályok gyűjteménye, melyek alapján el kell rendezni a lakást, azonban rámutathat a problémás területekre. A bagua helyiségenként is alkalmazható külön-külön.
Szabad tér és rend, ezek a Feng-Shui alapvető szabályai. Kerülni kell az éleket, éles sarkok kialakítását, mert szervetlen formák, nem részei a természet organikusan szerveződő formavilágának. Ezek tompítására növények, falikelmék, dekorációs elemek is megfelelnek.

A bagua elemei:
- Karrier: A jól áramló Chi segíti a karriert. A bejárat mint a jövés és a menés helye szabad pályát biztosít neki. Ajánlott színek: kék, ezüst, fehér és fekete.
- Párkapcsolat: Logikus módon a hálószoba a helye, de minden más helyiségben szintén megtalálható, mégpedig, jobbra hátul. Színek: sárga, barna, földszínek, piros.
- Család: Ebben a helyiségben kerül sor a rokonlátogatásra, és itt 'tanyázik' a család is. Színek: zöld, kék.
- Gazdagság: Ha ebben a zónában helyezkedik el a dolgozószoba, úgy az üzleti életben sikeresek lehetünk. Színek: zöld, kék.
- Tai-Chi: A középpontban minden energia egybeáramlik, éppen ezért szabad teret igényel ez az áramlás. Színek: sárga, narancssárga, barna, piros.
- Segítőkész barátok: Ez a terület a barátokkal, ismerősökkel és kollégákkal való kapcsolatot befolyásolja. Színek: fehér, ezüst, sárga, narancssárga, barna.
- Gyerekek: Ez a zóna a kreativitást és a jövőt szolgálja. Amennyiben még nincs gyereke, úgy ez a tér a jövőbeli tervek számára maradjon meg. Színek: sárga, fehér, barna, beige, ezüst.
- Tudás: A tudás zónájának legalkalmasabb a könyvtár, vagy az olvasósarok. Színek: sárga, barna, naaltrancssárga és piros.
- Hírnév: A tűz működésbe lépteti a Chi-t. Ezért a lakásnak ezen pontja igen megfelelő egy kandalló számára.

Nappali

Központi szerepe van a nappalinak a Feng-Shui-ban, lévén ez a család szíve a tevékenységek központi tere. Itt kell a leginkább kerülni a negatív hatást keltő elemek elhelyezését (kaktuszok, szennyes ruhák, etc.). Elengedhetetlen hogy mindig rend és tisztaság uralkodjon a lakás energiaközpontjában.
Ez a helyiség a kényelmet, pihenést és szórakozást is biztosítja, érdemes ennek megfelelő elemekkel gazdagítani, érdemes képeket, festményeket, családi fotókat elhelyezni. Az ülőgarnitúra, a munkát és a tanulást segítő berendezési tárgyak elhelyezésénél törekedjünk arra, hogy az ajtó ne a hátunk mögött helyezkedjen el.

Konyha

A konyha ideális kialakítás esetén tágas és világos, kellő életteret biztosítva a főzéssel kapcsolatos tevékenységeknek.
A tűzhely ne kerüljön a sarokba, ne tegyék nehezen elérhetővé a konyha bútorai. Ez esetben a Chi akadálytalanul fejtheti ki áldásos hatását az ételekre is.
A tisztaság mind energetikai, mind esztétikai és higiéniai szempontból kiemelten fontos ebben a helyiségben. Javasolt a tűzhely elhelyezésénél kerülni azt, hogy háttal álljunk főzés közben az ajtónak. Ha ez nem kivitelezhető, akkor egy tükör elhelyezésével javíthatunk az összhatáson. Ha a bagua-nak is meg akarunk felelni, a gazdagság vagy az egészség zónájába helyezzük el a tűzhelyet.
A mai modern lakásoknál jellemző a kis konyha kialakítsa, hiszen a felgyorsult életvitel mellett sokkal kevesebb időt töltenek itt az emberek. Ilyenkor a konyha bútorai és gépei az egyik oldalon vannak elhelyezve. Ez két ember esetén máris kényelmetlen megoldás, ha nincs lehetőség a változtatásra, egy kristálygömb az ajtó felett helyrebillentheti a Chi áramlását.
Sok esetben az ebédlőasztal is a konyhában kap helyet, csökkentve a konyha méretét, kedvező ez esetben a szimmetrikus, össze- vagy felhajtható asztal.

Hálószoba

Ebben a helyiségben is igen fontos a rend és a harmónia, hiszen itt pihen és töltődik fel az ember. Ezért érdemes a térrendezési alapelveknek megfelelni a berendezéskor, az ajtó, ablak, ágy, textíliák színei is fontos szerephez jutnak. Legjobb ha a hálószobát a sikereink irányába helyezzük el.
Az ágy kiválasztásánál a stabilitás, tömörség biztonságérzetet ad, elhelyezése során ne kerüljön az ablak alá és ne legyen szemben az ajtóval sem.
Míg máshol ajánlott, a hálószobában nem javasolt tükröket elhelyezni, mert a túl sok jang is zavarhatja a pihenést.

Fürdőszoba

altA víz domináns jelenléte jó és rossz irányba is befolyásolhatja a végső eredményt. Jelképe lehet a helyes keringésnek, de az elfolyókon keresztül a pazarlásnak is.
A lakáson belül ne a nekünk kiemelten fontos területeken helyezkedjen el. Ne legyen a bejárati ajtóval szemben, és ne nyíljon a konyhából, nappaliból, hálószobából vagy az étkezőből. A Feng-Shui alapján nem ajánlott a toalett elhelyezése a fürdőszobában, ha azonban nincs lehetőség a leválasztására, a fedelét mindig tartsuk lecsukva. Lehetőleg az ajtótól legtávolabbi ponton helyezkedjen el, és ha a bejárattal szemben helyezkedik el, törjük meg egy szélcsengővel a köztük lévő teret.
Ha a fürdőszoba rossz területre esik, ne erősítsük tovább. Ha a szerelem területére esik, szívekkel, szimbólumokkal csak a negatív energiáknak adunk még egy lökést. Ez esetben a nappaliban vagy a hálóban erősítsük ezen terület hatásait.


Gyerekszoba

Egy igazi, kellemes gyermekbarát otthon kialakításánál két nagyon fontos szempontot kell figyelembe vennünk: az egyik, hogy térben kell elképzelni és megtervezni lakásunkat, a másik, hogy időben, hiszen csemetéink napról napra változnak, nőnek, és ahogy növekednek, idősödnek, folyamatosan változnia kell a lakóterüknek is.

Érdemes ellesnünk ezt a szemléletet a kertészek szemléletét, akik a kis palánták, csemeték növekedésére elegendő helyet hagynak, hogy évekkel később is gyönyörű, tágas kertjük legyen. Pontosan tudják, hogy évről évre mennyit változik és növekszik a kis növény, amíg eléri végleges méretét. Az alábbiakban öt meghatározó időszakot emelek ki a gyerekek életéből: a kisbaba-, tipegő-, a kisgyermek-, az iskolás- és a serdülőkort.

Kisbabakor (kb. 9 hónapos korig): Ekkor elsősorban a szülők igényei (praktikusság, kényelem, biztonság) szerint kell alakítani a gyermek környezetét is. Érdemes átgondolni, hogy hol és hogyan szoptassuk kisbabánkat a lehető legkényelmesebben, hol fürdessük és pelenkázzuk, illetve hol fog aludni.

Babaszoba terve

Tipegőkor (kb. 9 hónaptól 3 éves korig): Ugyan a csecsemőkor egy éves korig tart, mégis úgy gondolom, hogy lakberendezés szempontjából egy nagy mérföldkő, amikor gyermekünk elkezd mászni. Nyomban elindulnak felfedezni a lakás minden pontját. A kis kalandorok néha hajmeresztő dolgokra képesek. Ilyenkor válik égetően fontossá a szülők számára, hogy biztonságos (és könnyen takarítható) legyen egész otthonuk. Alapos tervezéssel számos veszélytől óvhatjuk meg kicsinyünket és sok utólagosan beszerelhető biztonsági eszközt spórolhatunk meg magunknak.

Kisgyerekkor (3-6 éves korig): A gyerekek általában három éves koruk körül kezdenek igényt tartani magánéletre,  vagyis egy olyan helyre, ahol egyedül vagy barátaikkal tudnak játszani. Igazán ekkortól szeretnének saját szobát, ugyanakkor otthonunk többi részét is már teljes körűen használják. Illetve használnák, mert minden a felnőttek méretéhez, igényéhez van igazítva. Ebben a korban az is fontos, hogy méreteikből adódó nehézségeiket segítsük leküzdeni. Gondoljunk csak bele milyen nehéz pl. a villanykapcsoló, az előszobafogas vagy a mosdó elérése.

Kisgyermek szobája

Iskoláskor: Minden gyerek életében eljön az a nap, amikor már nem csak játékból áll a világ, hanem tanulni is kell. Ez ismét változást jelent a berendezésben is. A tanuláshoz hely kell. A játékokat felváltja a számítógép, a könyvek és egyéb tanszerek. Helyet kaphatnak a fejlesztést, a mozgást elősegítő eszközök.

Serdülőkor: Lakberendezés szempontjából ez a legjobb időszak, hiszen őket már be lehet és be is kell vonni a tervezésbe. Pontosan ismerik igényeiket, van véleményük. Egyszerűen csak meg kell kérdezni őket (illetve okosan irányítani kell őket). A flexibilitás ebben a korban is elengedhetetlen, mert ugyan van véleményük, de az gyakran változhat. Igyekezzünk szobájukat úgy alakítani, hogy kisebb változtatásokkal könnyen meg lehessen újítani.

Iskolás kiskamasz szobája

Tervezés szempontjából az első három időszak kicsit összekapcsolódik, mert nagyon rövid időn belül nagyon sok minden változik. Egy fekvő kisbabából két-hároméves korára igazi emberke lesz. Ebben a korban legyen gyermekbarát az egész lakás illetve családi háznál az egész ház és az egész udvar.

A gyermekek fejlődésében fontos szerepet játszik a szülővel való együttlét és az utánzás: nemcsak a gyerekszobában, hanem a konyhától a fürdőszobáig, a pincétől a padlásig, bárhol ahol gyakorolhatják a mindennapi élet tevékenységeit. Ezért fontos, hogy időben megtervezzük, hogy korszakonként mit és hogyan változtatunk majd otthonunkban: ne kelljen fölöslegesen megvenni bútorokat, ne kelljen félévente újrafesteni a lakást, ne kelljen az értékes könyveket, vázákat minden hónapban egy polccal feljebb pakolni, ne kelljen utólag vezetékeket vésni a falba stb.

Amikor kitaláljuk, hogyan rendezzük be pici gyermekünk számára a szobáját, akkor gondoljunk arra is, hogy mi lesz majd fél illetve két év múlva a szobában, az egész lakásban. Ugyanazokat a tárgyakat (bútorokat, lámpákat, textileket stb.) fel tudjuk-e használni vagy át tudjuk-e alakítani később egy nagyobb gyerek vagy egy kistestvér számára.

A gyerekbarát lakás megtervezésekor célszerű a szokásos építészeti és lakberendezési terveken felül egy olyan javaslattervet is készíteni/készíttetni, hogy a gyerek(ek) növekedésével, hogyan alakítható át a családi otthon, hogy ne csak a tervezés pillanatában feleljen meg igényeinknek, hanem hosszútávon is.

alt



A só

A só

"Én úgy szeretem édesapámat, mint az emberek a sót" idézve a Magyar Népmeséből, de lássuk is tulajdo...

Bővebben

A leghatásosabb immu…

A leghatásosabb immunerősítő gyógynövények

A leghatásosabb immunerősítő gyógynövények Télvíz és járványok idején érdemes sokféle természetes a...

Bővebben

Csukamájolaj

Sem az íze, sem a szaga nem jó, mégis nagyon jó lenne ha mindenki fogyasztana belőle, nem sokat, csa...

Bővebben

Nagy kérdés: Mikor l…

Nagy kérdés: Mikor lesz a  világnak vége?

Nostradamus sok egyéb bekövetkezett dolog mellett megjósolta a New Yorkban történteket, és a japáni ...

Bővebben

Afrodité gyümölcse -…

Afrodité gyümölcse - Gránátalma

Gránátalma (Punica granatum) Az emberiség egyik legrégebbi gyümölcsét más néven paradicsomi vagy éde...

Bővebben



Auto onPageLoad Popup