altAzért írok az áfonyáról, mert szerintem nagyon kevés ember ismeri igazán, pedig nagyon értékes gyümölcs.
Az áfonyát fogyasztják nyersen, süteményben sütve, fagyasztva. Teát ízesítenek vele, lekvárt készítenek belőle, üdítő italként fogyasztják. Az állatvilágban is kedvelt csemege. Ismert gyógynövény. Mint díszcserje is megállja a helyét. Tavaszi virágzáskor 3-4 héten keresztül gyönyörködhetünk a fehért?l a halványrózsaszín? virágaiban. Nyáron és kora ?sszel sötétkék, vagy kékesfekete terméseivel díszít. Télen pedig sárgára, pirosra, skarlátpirosra színeződő vesszőiben gyönyörködhetünk.


A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus L.), amely a lombhullató cserjék családjába tartozik és erdei fenyvesekben, bükkösben fordul elő. Kedvelt tápláléka a vadon élő állatoknak, például a medvének vagy a fajdoknak.
A vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) hegyvidéki faj, és az erdei fenyvesek jellegzetes örökzöld törpecserjéje. Ezért havasi meggynek is hívjuk. Magyarországon a Zempléni-hegységben, illetve Nyugat- Dunántúl néhány pontján (például az Őrségben, Göcsejben, a Kőszegi hegységben, illetve a Mecsekben) él. Hazánkban jóval ritkábban fordul elő, mint a fekete áfonya, ezért fokozottan védett növény. Levelei télen is megtartják élénkzöld színüket.
A tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccus) vékony, kúszó szárú törpecserje, amely a XIX. században még a Dunántúlon is megtalálható volt. Napjainkban már csak az Észak-Alföld tőzegmohalápjain (például Csarodán) és a Mátra egy kis területén él. Szintén védett faj.

Termesztésben a nagy gyümölcsű, kék színű mutatósabb és ízletesebb fürtös áfonya (Vaccinium corymbosum) terjedt el. Az utóbbi időben egyre kedveltebb a törpe áfonya (Vaccinium angustifolium- Top Hat), amely kis (25-80 cm) növekedésű, július-augusztusban érő, dézsás termesztésre is alkalmas, télálló, nagy hozamú fajta.


Az Erika- vagy Hangafélék (Ericaceae) családjába tartozó áfonya (Vaccinium sp.) Észak-Európából származik, ahol vadon, erdők szélén, lankásokon, alacsony hegyeken, árok mentén napjainkban is nagy mennyiségben él. Fás szárú, örökzöld vagy lombhullató cserje, amelynek egyes fajtája akár 1,5-2 méteresre is megnő. A természetben közel 300 fajt különböztethetünk meg. Nemesített változatait nagy mennyiségben elsősorban Nyugat-Európában és Amerikában termesztik. Magyarországon a természetben három faj fordul elő.
Hazai fajták


Telepítése, gondozása

A remekül fejlődik a kertben és biotermesztésben is nagyon jól nevelhető. Termése ízletes, frissítő, különleges aromájú. A nemesített fajták termései édesebbek, mint a vadon élőké. Az első termés a növény 3 éves korában érik be, és az azt követő években az áfonyacserje gazdagon ontja terméseit. A savanyú talaj és a napos fekvés létfontosságú a számára. Ha lúgos a talaj akkor az áfonyát tőzeggel, marhatrágyával, fakéreggel, faforgáccsal esetleg komposzttal dúsított talajú, kissé magasított ágyásba ültessük. A talaj savanyítása kénporral, alumínium-szulfáttal vagy savanyító hatású műtrágyákkal is megoldható. A növényeket ősszel vagy kora tavasszal egyenként telepítsük és a két egyed között legalább 1,5 méter távolságot hagyjunk, mert hamar elbokrosodik. Kicsit mélyebbre kerüljenek, mint a faiskolában voltak


Az áfonya ugyan önporzó (kivétel a fürtös áfonya, amelynek megporzását poszméhek végzik), de ajánlatos legalább két különböző fajtájú egyedet telepítenünk, mert így a bokrokon nagyobb és több gyümölcs terem.alt
A talajba keverjünk bele négyzetméterenként kétmaréknyi csontlisztet, és a mulcsozást vastag réteg komposzttal, vagy tőzeggel oldjuk meg. A mulcsozást érdemes évente megismételni. Amennyiben csak egyetlen bokrot szeretnénk, azt rododendron földdel töltött dézsába is ültethetjük. Az áfonyát savanyú talajú dísznövényágyba is telepíthetjük, mert tavasszal fehér, esetleg rózsaszínű virágaival, élénk színű terméseivel, ősszel elszínesedő ágaival igen mutatós növény.
Az áfonyabokrok metszése a virágzás előtti, tél végi időszakban ajánlott. Ilyenkor már a tél folyamán esetleg elfagyott vesszőket is el tudjuk távolítani. Első évben csak a hajtásvégeket vágjuk le. Azután a bokrok fejlettségi állapotától függően az ültetést követő 3-4-ik évtől kezdve kell az áfonyát rendszeresen metszeni. Mindig távolítsuk el az elhalt, beteg, sérült vesszőket, gallyakat. A túl vékony, illetve a túl sűrűn nőtt valamint a 3-4 évesnél idősebb ágakat tőből távolítsuk el. Az egymáshoz túl közel növő hajtásokat is érdemes levágni, mert így a bokor belsejébe is elegendő fény és levegő jut, ahhoz, hogy a termés itt is beérjen.

Az áfonya szedése, tárolása
A termés érése júliustól szeptemberig folyamatos. Az áfonyabogyók a színesedés kezedétől számított tizedik napon válnak éretté. Pár fajta érési sorrendben: a Bluetta, a Bluecorp, a Blueraya, Berkeley, a Jersey, a Conville stb. Érdemes a bokrot hálóval takarni a termés érésétől kezdve, így megóvhatjuk azokat a madaraktól. Általában az első két szedés alkalmával nagyobb illetve jobban eltárolható a termés. Az érett áfonyát hűvös pincében pár napig, hűtőben néhány hétig, gyorsfagyasztva pedig hónapokig is tárolhatjuk. Szárítással egy évig is eltartható. SZÁRÍTÁS: Gyümölcsként aszalóba lehet szárítani, de ennek hiányában egysoros rétegben, hálóra kiterítve legalább 60 fokon, jól szellőzött száraz helységben kell aszalni, szárítani. Száradási arány: 4 kilogramm nyers érett bogyóból lesz 1 kilogramm száraz termés.

Hogy mennyire hasznos ?:
altA vadon élő fajok termésének tápértéke nagyobb a kiskertekben termesztettekénél. Az áfonyák festékanyagai az antioxidánsok, amelyeknek védő hatásuk van olyan betegségekkel szemben, mint a rák valamint a szív-és érrendszeri betegségek. Az áfonya gyümölcssavakat, cukrot, pektint és számos vitamint tartalmaz. Kiemelked?en magas a kálium tartalma, van benne továbbá kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor. Tudományosan is elfogadott szer látószervünk különféle betegségeire. A-vitamin tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga. Baktériumölő hatással is rendelkezik.
A fekete áfonya leveleit, terméseit valamint a vörös áfonya leveleit a népi gyógyászatban ma is használják. A leveleknek vérnyomáscsökkentő, vizelethajtó és köhögéscsillapító hatásuk van. A leveleket teának elkészítve a termést pedig frissen, vagy szárítva esetleg teaként vagy gyógypálinkának elkészítve, fogínygyulladás, gyomorbajok, epe-és hólyagproblémák valamint hasmenések esetén isszák. A vörös áfonya leveleiből készített főzet húgyúti fertőtlenítő, valamint vesetisztító hatással rendelkezik. A fekete áfonya levele, akár nyersen fogyasztva enyhe vércukorszint-csökkentő hatása miatt, jó a cukorbetegségre. Vigyázzunk, mert a levelek túlzott fogyasztása a fekete áfonya esetében mérgezést, a vörösnél pedig gyomorirritációt okozhat. Az áfonya kivonatos formában a gyógyszertárakban beszerezhető.alt

Hogyan fogyasszuk

Nyersen fogyasztva gazdag A, D, C vitaminforrás, és a vastartalma is igen magas. Turmixnak elkészítve kiváló hűsítő ital. Sütemények, torták alapanyagaként is népszerű. Készíthetünk belőle szószt, dzsemet, amelyek a vadhúsok egyik legismertebb ízesítői. Fogyaszthatjuk szörpnek, lekvárnak, krémnek, likőrnek, bornak elkészítve. A vörösáfonya terméséből ízletes salátát készíthetünk.

Váljék egészségünkre :)



Fehér mágia

Fehér mágia

Fehér mágiának hívja a szakirodalom a segítő, pozitív indíttatású mágikus praktikákat. Maga a világ ...

Bővebben

A leghatásosabb immu…

A leghatásosabb immunerősítő gyógynövények

A leghatásosabb immunerősítő gyógynövények Télvíz és járványok idején érdemes sokféle természetes a...

Bővebben

A csecsemő (mozgás-é…

A csecsemő (mozgás-érzékelés- értelem- magatartás) fejlődése

Vajon jól fejlődik pici babánk ? Nagyon sok szülő teszi fel ezt a kérdést és fáradhatatlanul ke...

Bővebben

Nagy kérdés: Mikor l…

Nagy kérdés: Mikor lesz a  világnak vége?

Nostradamus sok egyéb bekövetkezett dolog mellett megjósolta a New Yorkban történteket, és a japáni ...

Bővebben

Láz és lázcsillapítá…

Láz és lázcsillapítás

A lázat legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, hogy szervezetünkben valaki felcsavarja a termos...

Bővebben



Auto onPageLoad Popup