A lázat legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, hogy szervezetünkben valaki felcsavarja a termosztátot. Ez a "termosztát" a köztiagyban lévő központi hőszabályozó rendszer. A "felcsavarás" következtében összehangoltan növekszik a hőtermelés és csökken a hőleadás, következésképpen emelkedik a testhőmérséklet.

A láz kezdetén normális hőmérséklet mellett növekedni kezd a hőtermelés (általában didergéssel együtt) és gátlódik a hőleadás. Ezt jelzi a kéz és láb bőrének elfehéredése, lehűlése, érszűkület alakul ki. A láz maximumán új egyensúly alakul ki a hőtermelés és hőleadás között, így a testhőmérséklet egy magasabb értékre áll be. A láztalanodást fokozott melegérzés vezeti be, értágulás, a bőr melegedése és verejtékezés alakul ki.
A hőmérséklet emelkedésének mértéke szerint 37-38 Celsius fok között hőemelkedésről, 38-39 között mérsékelt lázról, 39-40,5 között magas lázról, 40,5 felett orvosi szóval hiperpirexiáról beszélünk.
Kialakulási mechanizmusa szerint kétféle láztípust különböztetünk meg. A centrális láz a központi idegrendszer elváltozásai miatt jön létre, például sérülés, daganat okozza. Ilyenkor maga a termosztát sérül. Pirogén láznak azt nevezzük, amikor valamilyen külső hatás, pl. fertőzések, daganatszétesés, immunproblémák miatt pirogén, azaz lázkeltő anyagok jutnak a keringésbe, eljutva így a termosztáthoz, amit magasabb fokra csavarnak.
A magasabb hőmérséklet gátolja a kórokozók szaporodását, gyorsítja az ellenanyagtermelést, a kórokozók megsemmisítését.
A szervezet védekezőrendszere 37,5 fok körül a legaktívabb. Ezért a mérsékelt, a szervezetet nem túlságosan terhelő láz csillapítása felesleges. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a gyermekek, a cukorbetegek, a lázgörcsre érzékeny idős, beteg emberek, labilis keringésű, legyengült sorvadt betegek, agyi organikus betegségben szenvedők és a terhesek. Náluk még a mérsékelt lázat is gondosan csillapítani kell!
Magas láz esetén azonban túlságosan emelkedik az oxigénigény, ami nagy terhet ró a keringésre, a szívre.
A szervezet energiaraktárai kiürülnek, testünk legyengül. Ezért a magas lázat minden esetben csillapítani kell!



Lázcsillapítás gyermekkorban
-Mit tehet a szülő?-

Lázas betegség alatt lehetőleg a szülő legyen a gyermekével. Ez a kis betegnek is nagyon fontos, másrészt pedig a szülői megfigyelések jó támpontot adnak a későbbi diagnózishoz is.
Ellenőrizze gyakran a gyermek hőmérsékletét, és jegyezze le a mért értékeket. Hőemelkedést nem szükséges csillapítani, kivéve azokat a gyermekeket, akik már átestek lázgörcsön.

A lázat az orvos megérkezése előtt is kell csillapítani, tehát kell otthon tartanunk gyermekünknek megfelelő lázcsillapítót! A gyakorlatban kétféle csoportba tartozó lázcsillapító gyógyszert használunk, az egyik csoport a paracetamol tartalmú, a másik pedig az amidazofen, noramidazofen tartalmú. Ugyanazon csoportba tartozó készítményt 6 óránként szabad ismételni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy pl. ha reggel 8-kor alkalmazunk paracetamol tartalmú készítményt, akkor legközelebb délután 2-kor adhatunk. Közben azonban ismét felszökő lázra például 11-kor adhatunk amidazofen tartalmú szert, amit délután 5-kor ismételhetünk. Ezzel a módszerrel elérhetjük, hogy 3 óránként tudunk gyógyszert adni a nehezen csillapítható lázra is. Az alkalmazott készítmény kiszerelése pedig attól függ, mekkora gyermekünk, be tudja-e venni a tablettát vagy kanalas orvosságot. Természetesen hányós gyermeknek szájon át értelmetlen bármit is beadni, míg hasmenés esetén a kúp hatástalan.

A lázcsillapítás sikere legalább fele részben azon múlik, hogy kellő folyadékot itassunk a kis betegünkkel, bármilyen gyógyszer csak így hatásos.
A kínált ital ne legyen szénsavas, leginkább a tea javasolható, vagy rostos gyümölcslevek, ne legyen se túl meleg, se túl hideg. A beteg gyermek esetleges étvágytalansága miatt ne aggódjunk, könnyen emészthető, diétás étel javasolható, és csak annyi amennyit a beteg kíván.

Nehezen csillapítható láz esetén a fizikális lázcsillapítás módszerei igen hasznosak. Ezek a hőelvonás elvén alapulnak. Hűtőborogatáskor (priznic) egy langyosvizes lepedőbe kell a nyaktól lefelé a teljes testet becsavarni, efölé pedig egy száraz réteget tegyünk. Negyedóránként, vagy a lepedő átmelegedésekor cserélni kell. A csak csukló és homlok borogatása semmit sem ér!
A legjobban bevált módszer a hűtőfürdő. A beteget kellemesen meleg vízbe ültetjük, majd fokozatosan hideg víz hozzáadásával hűtjük a fürdővizet, amíg a testhőmérsékleténél hűvösebb, langyos nem lesz, kb. 29-30 fokos. A fizikális lázcsillapítás alatt ne nyissunk ablakot! Mindkét eljárást addig kell alkalmazni, amíg a láz 38 fok alá nem csökken!
A lázas beteg ne bújjon meleg takaró alá, elég egy vékony pizsama, takaró. Így nem akadályozzuk a bőrön keresztül történő hőleadást sem.
Ne adjunk antibiotikumot orvosi utasítás nélkül, hiszen az antibiotikum nem lázcsillapító, nem kellő okkal, adagban illetve ideig alkalmazva csak ártunk vele!
A gyógyszeres és fizikális lázcsillapítás módszereit kombinálva a legtöbb makacs lázat is csillapítani tudjuk.

Csillapíthatatlan magas láz esetén, illetve ha gyermekünk igen bágyadt, elesett, sokat hányt, erős hasmenése van, esetleg idegrendszeri tünetei vannak, vegyük igénybe az ügyeleti ellátást, egyéb esetben érdemes kivárni a másnapot, és a gyermeket ismerő házi gyermekorvost felkeresni. A lázat azonban addig is feltétlenül csillapítsuk! Beteg gyermekünk több babusgatást, törődést érdemel, így is segítsünk neki a betegséget átvészelni!


Lázgörcs
Gyermekkora jellemző a testhőmérséklet emelkedésekor fellépő fokozott görcskészség. Általában fél éves kortól öt éves korig fordul elő, a gyermekek 2-5 %-ánál.
A roham igen ijesztő, a gyermek hirtelen elveszíti az eszméletét, szeme felakad, oldalra egy pontra fixál. Végtagjai megfeszülnek, rángani kezdenek, néha a gyermek nem is tud lélegezni, ezért arca is elszürkül, ellilul. A rosszullét az esetek többségében önmagától oldódik és elmúlik. Ezen tünetek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni, addig pedig lázat kell csillapítani. Borogatást, fürdőt, vagy gyógyszereket alkalmazhatunk, de eszméletlen gyermek szájába ne tegyünk semmit, mert megfulladhat!

Dr. Szabó Alexandra


Hozzászólások (0)add comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy

Az a fránya torokgyu…

Az a fránya torokgyulladás

Az őszi, téli időszak az egyik leggyakoribb tünete gyermekeinknél a torokfájás. A panaszokat a torok...

Bővebben

Feng-shui otthonunkb…

Feng-shui otthonunkban

Mi lehet az oka annak, hogy az egyik lakásban már az első pillanatban jól érezzük magunkat, míg a má...

Bővebben

Fehér mágia

Fehér mágia

Fehér mágiának hívja a szakirodalom a segítő, pozitív indíttatású mágikus praktikákat. Maga a világ ...

Bővebben

Nagy kérdés: Mikor l…

Nagy kérdés: Mikor lesz a  világnak vége?

Nostradamus sok egyéb bekövetkezett dolog mellett megjósolta a New Yorkban történteket, és a japáni ...

Bővebben

Lándzsás útifű

Lándzsás útifű

A lándzsás útifű (Plantago lanceolata) az árvacsalán-virágúak (Lamiales) rendjébe, az útifűfélék (Pl...

Bővebben



Auto onPageLoad Popup